A dalszerző-énekes Jared Leto a frontemberkedés mellett több hollywood-I filmben is szerepelt, ő az első Oscar-díjas színész, akinek állandó ülőhelye van Sopronban!
Ákos ebben az évben mutatta be vadiúj hangszerelésű műsorát – elsőként a soproni közönségnek – úgyhogy egy zenetörténeti pillanatnak is emléket állít az ő széke.
Az Arctic Monkeys tagjai igazán belevetették magukat a VOLT-forgatagába – tudtátok, hogy a fellépésük után elmentek bungee jumpingozni?
The global Dance icon and five-time Grammy nominated Axwell has had little time to rest upon his laurels over the past decade. Axwell's biography.
Reméljük Sopronról és a koncertről jó emléke van az énekesnek, ugyanis a koncert közbeni emlékezetes monológjából kiderült, a pálinkával nem sikerült jó barátságot kötnie.
Szinte biztosan kijelenthető, hogy ennek a széknek a gazdái a legtöbb tetoválással rendelkező zenekar, aki valaha tollat ragadott nálunk.
Frissen megjelent negyedik lemezével érkezett a VOLT Fesztiválra a wales-i metál zenekar, akik hatalmas mosollyal dedikálták a nekik adományozott széket.
Elképesztő bulit nyomott az angol duó 2012-ben, ha Sopronba érkeztek, egyből a Vasútállomáson meg is nézhetitek az ő széküket.
David Guetta – the pioneer of French house with Up & Way, a garage-style track with vocals by Robert Owens released in 1992 – really made a name for himself in the mid-90s as one of the key catalysts of Parisian nightlife by promoting evenings at such renowned Paris hot spots as Folies Pigalle, Queen, Bataclan, Palace and Les Bains, where he invited DJ legends like Little Louie Vega, David Morales, DJ Pierre and Roger Sanchez to join him on the turntables.
A (szemtelenül) fiatal és tehetséges brit énekesnő és széktulajdonos a VOLT fesztivál Nagyszínpadán énekelte el először a Hideaway című számát, stábjával a Glastonbury Fesztiválról érkeztek, és teljesen lenyűgözte őket a soproni környezet.
A brit énekes és rapper mindig szívesen érkezik Sopronba a VOLT fesztiválra így nem volt kérdés, hogy az ő dedikált széke a VOLT Café-ba kerüljön!
Több mint fél év szünet után a San Franciscó-i együttes a VOLT Nagyszínpadán tért vissza a zenei életbe, óriási bulit tartva!
A brit lemezlovas elképesztő záróbulit nyomott a VOLT Nagyszínpadán, a közönség felszabadultan tombolt megállás nélkül, idén ráadásul újra visszatér hozzánk.
Az oxfordi Foals együttes imádta a soproni közönséget, és már a koncert utáni első interjújukban is kiemelték szeretnének még visszatérni a magyar közönséghez, addig is a dedikált széküket xy előtt találjátok!
A brit szintipop-duó slágerei mellett több feldolgozást is hozott a VOLT fesztiválra a közönség legnagyobb örömére! Ha újra átélnéd a koncert élményét a Vasútállomásnál elhelyezett dedikált széknél megteheted.
Iggy Pop és legendás zenekara őrült bulit tartott a VOLT Nagyszínpadán, a közönség soraiból hívott emberekkel együtt tombolta végig a frontember a koncertet, igazi felejthetetlen rock and roll pillanat volt!
One of the most memorable concerts of VOLT history belongs truly to Iron Maiden. We are so happy that they could meet the amazing atmosphere of Sopron as well!
A brit énekes már a Volt fesztivál előtt is ellátogatott hazánkba, hiszen a magyar fővárosban forgatta a Lady Luck című számához a klipjét. Budapest után Sopron is a szívéhez nőtt, a Vasútállomásan megtalálhatjátok az általa adományozott széket is.
Az énekes dalszerzőt koncertje közben annyira megihlette a Soproni táj, hogy a VOLT stábjától kölcsön kabriót kért, hogy körbe autózhassa a soproni környéket és közben új dalt írjon. Ha új dal nem is született azon a napon az általa dedikált széket megtalálhatjátok a Harrer Csokoládégyár előtt!
A Mercury-díjra jelölt brit énekesnő Katy B felejthetetlen koncertet adott a VOLT-on! Az általa dedikált széket megtalálhatjátok a soproni Vasútállomáson.
Az élő legenda fergeteges koncertélményben részesítette a közönséget a VOLT Nagyszínpadán, Moby nem csak a VOLT-os pulcsijával mutatta ki a fesztivál és a város iránt érzett szeretetét, hanem a Vasútállomásra helyezett dedikált székével is.
A Skye Edwards által vezetett együttes az első pillanattól kezdve magával ragadta a közönséget, a zenekar kirobbanó energiával töltötte meg a nézőteret.
Az egyik legszomorúbb emlékünk a Csillagok Városa projektben, ugyanis Lemmy az utolsó koncertjének egyikét épp Sopronban adta mielőtt elhunyt, az általa dedikált szék örök emléket állít előtte.
Felejthetetlen pillanat marad az, amikor Benjamin Kowalewitz az együttes frontembere két szám között ódákat zengett a magyar ételekről, italokról és a magyar nők szépségéről. A pálinka neki se nyerte el a tetszését, de Sopron minden bizonnyal igen, hiszen a Vasútállomáson az általuk dedikált szék is megtalálható.
Korunk egyik legmeghatározóbb technozenésze, a zenei producer zseni őrületes záróbulit adott a VOLT fesztiválon. Stílszerűen csak annyit mondanánk, Berlin Calling, Sopron Sitting.
A stoner talán legnagyobb nagyágyúinak VOLT-os koncertje is ott van a „minden idők legjobb VOLT-os koncertje” toplistán, így külön öröm, hogy ők is partnerek voltak a dedikálás során.
A kanadai rockbanda a turné közbeni szünnap helyett Sopront választotta, és nyomtak egy elképesztő energiájú bulit, ha már itt voltak, kétség sem volt, hogy dedikálunk velük is.
A VOLT Fesztivál történetének egyik legnagyobb buliját köszönhetjük Skrillexnek, ahogy hallottuk, ő is hasonlóan lelkes volt a soproni közönség iránt.
Az egyik legnagyobb gitáros és rock-legenda, nem mellékesen az egyik legjobb frizurájú művész, akinek saját széke van Sopronban.
Who would have thought that even a metal band playing for 35 years could get so emotional when receiving a gift?
A 2012-es év egyik legnagyobb együtt éneklős pillanata volt, amikor a Snow Patrol a Chasing Cars-t játszotta Sopronban – kedves egyetmisták, hallgassátok meg ezt a dalt mindig, amikor elmentek az ő székük mellett.
Steve Aoki a valaha volt talán legnagyobb Sopron-rajongónk – számos rajongó találkozhatott vele a Tűztorony környékén bóklászva vagy épp egy autentikus helyi kocsmában.
A kanadai punk-rockerek dobosa a VOLT-on elárulta nekünk, hogy a Green Day volt az egyik legnagyobb inspirációjuk, és hogy bármikor fellépnének újra Iggy Poppal vagy a Metallicával.
1981 and Frankfurt it started. Quickly the figurehead for a techno revolution in Germany that was to spread far and wide. Worldwide. Setting sail alone, this was 1981 and this was new. The Omen Club and so many other adventures punctuated this period, getting the sound out there . Vinyl then, vinyl now. Parties that mattered and changed things. Parties that reinforced a vision and eventually gave birth to Cocoon.
2010-ben jártak először nálunk Sopronban, nem véletlen, hogy az ő széküket az Egyetem közelében találjátok meg, hiszen nincs egyetemi buli Prodigy nélkül.
Cameron Jibril Thomaz művésznevén Wiz Khalifa (Minot, Észak-Dakota USA, 1987. szeptember 8.) amerikai rapper, dalszövegíró. Az első albuma a Show and Prove 2006-ban jelent meg, majd 2007-ben leszerződött a Warner Bros. Recordshoz. Eurodance stílusú száma a Say Yeah felkerült a Rhytmic Top 40 és a Hot Rap Track toplistáira 2008-ban. Khalifa és a Warner Bros.